2024. március 28., csütörtök

Posztglaciális felszín- és vízhálózatfejlődés a mohácsi csatatéren


2023. decemberében jelent meg az "Elsüllyedt Mohács" tanulmánykötet, a mohácsi csatatérkutatás legfrissebb eredményeit bemutató tanulmánykötet. Ebben szerepelt a Viczián István – Szeberényi József – Szávoszt-Vass Dániel – Drusza Tamás szerzőnégyes által írt "A mohácsi teraszos sík holocén felszínfejlődése és az 1526. évi mohácsi csata környezetének vízrajzi és geomorfológiai rekonstrukciója" című tanulmány, melyet rövidített és szerkeztett formában, a patakok és a Duna vízrajzára koncentrálva teszünk közzé. 

Vízrajzi rekonstrukció az 1526. évre az akkor élő és az addigra már elhagyott patakvölgyek feltüntetésével.

Sokakat foglalkoztató, izgalmas történeti kérdés, hogy pontosan hol zajlott 1526-ban a mohácsiként ismert csata. A csata rekonstrukciójához hozzájárulhat a földrajztudomány is, azon belül a geomorfológia, ugyanis az ütközet lefolyását csak a csapatokat körülvevő táj megértésével együtt lehet igazán megismerni. A célunk kettős, egyrészt, hogy bővüljön a Duna-völgy mohácsi szakaszára vonatkozó geomorfológiai ismeret, másrészt, hogy rekonstruáljuk a csata idején létező tájat, és elemző geomorfológiai kutatásokkal és részletes térinformatikai vizsgálatokkal értelmezzük azt. A kutatás során vizsgáltuk a terület vízrajzát; merre folytak a patakok, hol voltak mélyen bevágódó vagy széles mocsaras völgyek, ártéri laposok, mennyit hátrált a teraszperem, hol történt nagyobb eróziós vagy akkumulációs változás a tájban a csata óta. Rekonstruáltuk a terasz patakvölgyeinek holocén változásait, és külön foglalkoztunk azokkal a táji elemekkel, domborzati formákkal, melyek a csata lefolyását érdemben befolyásolhatták: lehatároltuk azokat a felszíneket, ahol a csapatok akadálytalanul közlekedhettek, illetve megneveztük azokat az domborzati, környezeti elemeket, amelyek ebben korlátozták őket. 

A Mohácsi teraszos sík és környezetének domborzatmodellje a kistájak és a mai vízrajz feltüntetésével.

A csatatér rövid bemutatása és a geomorfológiai szintek

A csata legvalószínűbb helyszínéről, a Mohácsi teraszsíkról és a szomszédos kistájak (Dél-Baranyai-dombság, Nyárád-Harkányi-sík, Dráva teraszos sík) kapcsolódó részeiről részletes digitális domborzatmodell, illetve geomorfológiai, vízrajzi, fejlődéstörténeti rekonstrukció készítettünk a pleisztocén végére, a holocén egészére, illetve ezen belül az 1526. évre vonatkozóan. A vizsgált területen nyugatról kelet felé haladva egyre fiatalabb és ezzel párhuzamosan egyre alacsonyabb fekvésű geomorfológiai szintek sorakoznak. A terasz nyugati határát jelentő magaspart mögött magasabb fekvésű löszös dombsági és síksági területek vannak. E kistájak terasszal határos sávjában, a Nagynyárád vonalától északra fekvő Baranyai-dombság felszíne völgyekkel felszabdalt, élénkebb domborzatú. Nagynyárádtól délre, a Nyárád-Harkányi-sík viszont már kevésbé tagolt felszínű. A Mohácsi teraszos síktól keletre, a teraszperemen túl a Duna ártere fekszik, melyet gyakran elöntött az árvíz. Felszíne morotvákkal, övzátonyokkal, sekély tavakkal, mocsarakkal tarkított térszín volt. Valószínűtlen, hogy jelentős csatatér helyszíneként szóba kerüljön. 

  • A három geomorfológiai szint közül a Baranyai-dombság és a Nyárád-Harkányi-sík területe a legidősebb, felszínük már a pleisztocén utolsó eljegesedése során is ármentes volt. Földtani felépítésüket a pleisztocén nagy részében a Sárvíz és más dunántúli vízfolyások keletre terjeszkedő hordalékkúp-síksága határozta meg, melyet löszös üledékek fedtek be. A löszös területek felszíne ma eróziós és deráziós völgyekkel szabdalt, a nagyobb patakvölgyek pár tízezer éve fejlődnek megközelítőleg a mai helyükön, és jellemzően a Mohácsi teraszos sík felé tartanak. A Duna oldalazó eróziója markáns magaspartot alakított ki a pleisztocén idején, alámosva a löszös dombság és a hordalékkúp síkság keleti peremét. Az időközben bekövetkezett lepusztulás ellenére a magaspart ma is határozott tereplépcsőt jelent a tájban, északon 50–70 méter, délen 15–30 méter relatív magasságú. 

 A Mohácsi teraszos sík környezetében lévő geomorfológiai szintek jellemző tengerszint feletti magasságai a Mohács és Udvar közötti részen. Jelmagyarázat: A - digitális domborzatmodell; B - lejtőkategória térkép; C - a felszín tengerszint feletti magasságának eloszlását bemutató hisztogram; D - a terület hármas tagoltsága a felszín tengerszint feletti magassága alapján

  • A Mohácsi teraszsík szintje a magaspart és a teraszperem között terül el, mint a Duna II/a számú terasza. A nyugatról érkező patakok a terasz kialakulása előtt még a magaspart lábánál folyó Dunába torkollhattak, hordalékukat a folyómeder lefűződésének időpontjáig a Duna oldalazó eróziója képes volt elszállítani. A magaspartot alámosó kanyarulat lefűződésével és a II/a terasz kivésődésével a Duna aktív medre végképp keletebbre és mélyebb fekvésbe tevődött át, vagyis a dunai ártér és a Mohácsi-sziget területére került át. A bevágódó Duna-meder az ármentessé váló terasz keleti oldalán egy újabb, több méter magas, meredek partoldalt alakított ki. A teraszperem meredek lejtővel szakad le a 3–8 méterrel mélyebb helyzetben lévő ártéri területek felé. A terasz határa a pleisztocén végén a mainál kilométerekkel keletebbre húzódott, azóta a Duna keleti irányból visszatérően alámosta a peremet és pusztította az ármentes II/a terasz területét.
  • A harmadik geomorfológiai szintet a Duna magas- és alacsonyártéri területei jelentik. Ide tartozik a Mohácsi teraszos sík keleti része: a Mohács és Kölked közötti, illetve a Kölkedtől délre eső öblözetek, valamint a Mohácsi-sziget területe. A magasártér kivésődésének folyamata a holocén csapadékosabb időszakaiban is fel-felújult, például a holocén atlanti korszakában (a korai neolitikum), amikor a magasártér kivésődése kiteljesedett. Az alacsonyártér kivésődése a holocén szubboreális fázisára (vaskor) tehető. A magasártéri térszínek szigetszerűen helyezkednek el vagy keskeny sávként övezik a Mohácsi terasz sík keleti peremét, a bal parton Mohács és Kölked területén meghatározóak. Az alacsony és magas ártéri szint elkülönítése nem mindig egyszerű. A süllyedő ártereket feltöltődés jellemzi, az idősebb formák elsüllyednek, betemetődnek. Az elkülönítést ugyancsak megnehezíti, hogy a folyó meanderező jellegű: a folyókanyarulatok fejlődésük során oldalazó eróziójukkal egyaránt átformálják, elbontják az alacsony és a magasártér folyóvízi formáit. 

A geomorfológiai szintek kialakulását és a domborzat fejlődését egyrészt a negyedidőszak éghajlatváltozásaihoz köthető folyódinamikai hatások irányították, másrészt igen erős hatást gyakoroltak rá a süllyedékterületek szerkezeti mozgásai helyi és regionális szinten egyaránt. Mohács tágabb környezetében két jelentős süllyedékterület található: a Horvátország területén fekvő Báni-hegység előterében lévő Karasica völgye, illetve a Duna völgyét is meghatározó Mohácsi süllyedék. A Karasica süllyedék meghatározó szerepet játszott a teraszfelszínt keresztező patakok fejlődésében. 

A jégkorszaki Duna lefűződése és a teraszos sík ármentessé válása

Mohácsi teraszsík nyugati határvonalát jelentő magaspart a pleisztocén utolsó pár évtízezrede során alakult ki a mai Baranyai-dombság és a Nyárád-Harkányi-sík keleti peremének alámosódásával, mely folyamat során a magaspart íve fokozatosan nyugatabbra tolódott. Az egymást követő meanderképződési ciklusok eredményeként a folyó akkori ártere a löszös területek rovására nyugati és déli irányba bővült. Az ártér bővülésének irányát és helyét a folyó meanderező jellege és az épp süllyedő süllyedékek, fióksüllyedékek vonzó hatása határozta meg. A pleisztocén végi Dunát két süllyedő terület, a Mohács, Sátorhely, Nagynyárád térségében húzódó zóna, illetve a Baranyakisfalud, Baranyavár, Baranyabán környezetében található süllyedék irányította nyugatra, illetve dél felé, ahol aztán kialakította a magaspartot. A folyó a következő szakaszán, a mai Darázstól keletre, a Báni-hegység lábainál kelet-északkelet felé fordult. Irányát az itt található hegyvonulat és a szerkezeti vonalak határozták meg. Végül a Duna a hegységet megkerülve hagyta el kutatási területünket. Ezt az irányt pedig a hegység északkeleti és délkeleti előterében, a mai Kiskőszegtől északra és délre található süllyedék határozta meg. A Karasica ebben az időben valószínűleg a mai Baranyakisfalud magasságában torkollott a Duna-ágba. Ekkor három nagy domborzati egység létezett a legmagasabb fekvésű Báni-hegység, az alacsonyabb Baranyai-dombság és Nyárád-Harkányi-sík lösszel fedett térszíne, illetve a legalacsonyabb fekvésű Duna ártér síkja. Az ártéren belül a fenn bemutatott, magaspartot alámosó Duna-meder volt a pleisztocén végi patakok erózióbázisa.

A pleisztocén végén és a holocén elején a Duna éghajlati és tektonikai okok következtében jelentősen bevágódott, medre és ártere mélyebb fekvésbe tevődött át a magaspart lábától ismeretlen távolságra, keletre. A holocénban már alapvetően a Mohácsi teraszos sík keleti, ártéri részén, a Mohácsi-sziget területén és a Karasica árterén érvényesült a Duna és a Karasica elsődleges ártéri felszínformáló tevékenysége. A mai terasz területén azonban a folyó továbbra is aktív formálója maradt a síkság domborzatának: kezdetben még elöntötte a terasz felszínét, illetve a terasz keleti részét oldalazó eróziójával mosta el. 

A dombságperemi magaspart előterében volt egykori meder területén egy ideig még széles holtág nyílt vízfelülete húzódott, hasonlóan a mostani Dályok-Izsép határában látható Öreg-Dunához. A holtágon túl kelet felé a mai Vizslaki-rétre emlékeztető övzátony-sarlólapos sorozatok lehettek. A magaspart előterében lévő elhagyott folyómeder egy ideig még elvezette a nyugatról érkező patakok vizét a Dunába, majd a patakok idővel fokozatosan feltöltötték a folyómedret, a patakvölgyek völgykijáratánál pedig hordalékkúpokat építettek. Gábris Gyula mutatott rá arra, hogy a magaspart alatti övezet mélyebb fekvésű, mint a teraszfelszín középső és keleti részei, és ebben a Dunának a terasz területén húzódó egykori utolsó medrének hatását ismerte fel. A nagynyárádi és majsi Borza-patak hordalékkúpjainak környezetében lévő mocsaras területeket a Duna meanderének feltöltődő maradványaként értelmezte. Fel kell hívnunk a figyelmet arra, hogy a terasz kivésődését követően pont ez az egykori folyómeder vált a legjelentősebb akkumulációs térszínné. A Würm végén és a holocénben a löszös területekről érkező patakok feltöltögették hordalékukkal a mélyebb fekvésű területeket, hordalékkúpot építettek a völgykijáratnál, ezzel szakaszokra osztották az egykori folyómedret. A régi Duna meder feltöltődése különösen a patakok völgykapuinak előterében zajlott gyorsan. A Majstól délre eső magaspart-szakaszon nincsenek jelentősebb völgyek, így ott a magaspart előterének feltöltődése is lassabban haladt. A régi Duna-meder feltöltődése után a síkság patakjai a teraszon keresztül utat találtak az új Duna-mederhez. A terasz idővel és fokozatosan teljesen ármentessé vált, kezdetben a magasabb vízállások, majd az árvizek, később már csak a rekordárvizek érték el a terasz felszínét. Az árvíz egyre ritkábban, egyre rövidebb ideig, egyre vékonyabb vízborítással és egyre kisebb területeket érintett. A magasártér kialakulása után már csak a legnagyobb árvizek önthették el a teraszfelszín egyes részeit. Az alacsonyártér kialakulását követően a II/a teraszfelszín még a legnagyobb árvizektől is teljes védetté vált.

Az ármentessé váló terasz mikrodomborzati formái kezdetben jóval élénkebbek, változatosabbak voltak a mainál, de a korábbi Duna-ártér medrekkel, morotvákkal, övzátonyokkal, sarlólaposokkal tagolt ártéri domborzata idővel fokozatosan elegyengetetté vált, feltöltődött. A vizsgált teraszfelszínen már nem a Duna, hanem a patakok váltak a domborzat elsődleges formáló tényezőivé, a terasz síkján keresztül hosszú völgyeket alakítottak ki, melyek kivétel nélkül a Karasica völgyét jelentő süllyedékterület felé tartottak. Ebben szerepet játszhatott az, hogy a tektonikai mozgások miatt a síkság délkelet felé kibillent, és ezért a teraszfelszín is déli irányba lejt. 

Volt olyan időszak, amikor a terasz területén több patak egyesült, máskor pedig a változatos irányokba tartó patakok külön-külön formálták, mélyítették medreiket és völgyeiket. A völgyek irányát az erózióbázisként szolgáló süllyedékterületek elhelyezkedése és a folyóvízi geomorfológiai folyamatok határozták meg. A holocén döntő részében a teraszon zajló felszínfejlődést a patakmedrek eróziós és akkumulációs tevékenysége, valamint a deráziós folyamatok szabták meg. A magaspart és a teraszperem egyes szakaszain a tömegmozgásos folyamatok játszottak még jelentősebb szerepet. Annak ellenére, hogy a Duna árvizeinek akkumulációs hatása már nem érvényesült a teraszfelszínen, a folyó mégis jelentős felszínformáló tényező maradt a keleti peremen, ahol az egymást követő meanderciklusok medrei négyzetkilométereket mostak el a terasz területéből. 

A Mohácsi teraszos sík összes patakjáról elmondhatjuk, hogy 1526-ban, illetve már azt megelőzően is a Dunába torkolltak. A mohácsi csata idején mind a hat vízfolyás az általuk évszázadok, évezredek óta használt mederben folyt. Az utolsó fél évezredben egyik meder sem helyeződött át sem a hordalékkúpon, sem az azt követő teraszsíkon lévő szakaszán. A teraszperem hátrálása az utóbbi évezredben már csak Mohács területét, illetve az attól északra elhelyezkedő partszakaszt pusztította, a Mohácstól délre lévő teraszperemet nem. Ennek megfelelően a csata óta eltelt időszakban csak a Csele- és a Jenyei-patak torkolati szakasza, illetve e vízfolyások és a Duna közös ártere volt kitéve a Duna oldalazó eróziójának.

A Mohácsi teraszos síkkal szomszédos löszös területek, a Dél-Baranyai-dombság és a Nyárád-Harkányi-sík keleti peremvonalát összesen hat jelentősebb völgy tagolja. Mind a hat völgy eróziós eredetű, amelynek kialakulásáért egy-egy patak volt felelős. Ezek a dombságot elhagyva ma már szabályozott mederben vagy mesterséges csatornában folynak. Ennek ellenére az egykori természetes patakvölgyek napjainkban is jobbára felismerhetők a síkság domborzatában és számos archív térképen, légi felvételen és irodalmi forrásban megjelennek. Északról délre haladva ezek a következők: a Csele-patak, a Jenyei-patak, a Bég-patak, a Lajmér-patak, valamint a Borza-patak nagynyárádi és majsi ága. A Mohácsi teraszos sík mai domborzati formáit elsősorban e vízfolyások medrének és völgyeinek fejlődése szabta meg. A holocén során a teraszsíkon átfolyó patakok folyásirányát, völgyének helyzetét alapvetően a patakok helyi erózióbázisának helyzete határozta meg. A síkságot keresztező patakok részben a Duna felé tartottak, részben a Karasica vízgyűjtő területéhez tartoztak. A teraszsíktól keletre a helyi erózióbázist a Duna és alacsony ártere, illetve a Mohácsi-sziget süllyedékterülete, a teraszsíktól délre pedig a Karasica és ártere, a Báni-hegység előterének süllyedéke képezte.

 A Mohácsi teraszos sík és környezetének domborzata és az 1526. évre rekonstruált vízrajza.

A csatatér vízhálózatának hármas osztata.

A teraszfelszínen kialakult patakvölgyeket geomorfológiai szempontból három szakaszra lehet osztani: a hordalékkúpos, jellemzően nyugati szakaszon a vízfolyás a dombság területéről kilép a síkságra, ezután a vízfolyás meanderező (kanyarogva fejlődő) medermintázatot alakít, majd a keleti teraszperemnél egy hátravágódó völgy alakul ki. E szakaszok többé-kevésbé minden vízfolyás esetében megfigyelhetők, de a hozzájuk tartozó felszínformák eltérő mértékben fejlődtek ki az egyes patakok vízjárásának, vízgyűjtő területének, vízhozamának, a síksági völgyszakasz hosszának és esésének függvényében.

Hordalékkúpok jellemzően ott alakulnak ki, ahol a dombsági térszínről a síkságra érkező vízfolyás munkavégző képessége hirtelen lecsökken, ami hordaléka jelentős részének lerakására készteti. Ezek a hordalékkúpok erősen szétterülő, lapos, nagy területre kiterjedő, legyező alakú felszínformák, melyek enyhe lejtővel simulnak a teraszfelszín síkjába. Épülésük során fokozatosan feltöltötték a magaspart előterében lévő pleisztocén Duna medrek és övzátonyok mélyedéseit, ezáltal elegyengették a terepet. A hordalékkúpok elkülönülése a körülöttük lévő síkságtól jelen formájukban kevéssé szembetűnő, de a síkhoz képest némiképp magasabb fekvésük fontos hidrográfiai hatással bír. A hordalékkúpok lábánál gyakran alakulnak ki mocsaras területek, a hordalékkúpok felszínén viszont csak ritkán. Felszínükön a patakok idővel változtatják folyásirányukat, és medrük áttevődhet a hordalékkúpok palástjának más-más részére. A hordalékkúpon található szakaszuk alapvetően feltöltődő jellegű, a vízfolyások itt még nem alakítanak ki mélyebb völgyet. A vízfolyás saját lerakott hordalékát kerülgeti, majd környezetének aktuálisan legmélyebb fekvésű területei felé veszi az irányt. 

Különösen a nagyobb, széles hordalékkúppal rendelkező patakok esetében nem mindegy, hogy az a hordalékkúp mely részén keresztül, melyik irányba folyik. Ha korábbi medrétől távolabbi, új területek felé tart, akkor könnyebben előfordulhat, hogy távolabb új völgyet alakít ki. Szintén jelentős felszínfejlődési változásokat okozhat két szomszédos hordalékkúp összeolvadása, például a Borza esetében Nagynyárádtól keletre. Ha két vagy több patak azonos terület felé tart, akkor egyesülhetnek, eróziós és akkumulációs hatásaik összeadódhatnak, és ennek megfelelően a völgyfejlődés menete is megváltozik a hordalékkúp alatti szakaszon. A hordalékkúp felszínén ellenkező irányba tartó patakok később nem feltétlenül egyesülnek egymással és egymástól függetlenül formálják völgyeiket.

A Lajmér-patak völgyének geomorfológiai szakaszai (piros vonal: a hordalékkúp pereme)

Miután a vízfolyások elhagyják a hordalékkúpok területét, esésük tovább csökken, munkavégző képességük mérsékelt, a völgy bevágódási üteme lassú. Ezen a síksági szakaszon a vízfolyások mélyítik, illetve kanyarulataikkal szélesítik völgyüket. A vízfolyások sekély, 2–3 méter mély, enyhe lejtőjű völgyoldalakkal jellemezhető, 30–50 méter széles völgytalpú völgyet mélyítenek a terasz felszínébe. A patak a völgytalp sík területén változtatja medrét, így a síkot elhagyott és élő medrek, ártéri laposok, mocsarak, mocsárrétek jellemezhetik, amelyek egyes szakaszokon a völgytalp egészére, máshol csak egy kisebb részére terjednek ki. A völgytalp más részein szárazabb környezet, például rétek jellemzőek. A deráziós folyamatok és a földművelés hatásai könnyen be is temethetik a környezetüknél mélyebb fekvésű völgyformákat. A kisebb vízhozamú vagy időszakos vízfolyások, például a Jenyei-patak (esetleg a Lajmér-patak) nem minden esetben érik el a Dunát, vizük a völgytalp területén lévő rossz lefolyású laposokba vész, elszivárog.

Hátravágódó, mély völgyszakaszok ott alakulnak ki, ahol a patakok a II/a teraszfelszínt keleten elhagyják és egy meredek lejtőn a Duna árterére lépnek. A jelentős szintkülönbség miatt ezen a szakaszon a vízfolyás esése és munkavégző képessége hirtelen megnő. A patak először a terasz peremébe vágódik be erősebben, majd idővel ez az eróziós hatás a terasz peremétől egyre távolabbi mederszakaszokon is érvényesül, azaz a völgy hátravágódik. A patakvölgyek középső, kanyargó szakaszukon több méternyit mélyülnek a teraszfelszín testébe, az alsó, hátravágódó szakaszokon pedig még ennél is mélyebb (5–6 méter) lehet a völgy. A kis vízhozamú és energiájú patakok ezért jellemzően nem tudnak oldalirányba kilépni a völgyükből; eróziós hatásukat a völgytalp területén belül fejtik ki, ami a völgy további mélyülésével jár. Sok patakvölgy helye ezért évszázados, évezredes viszonylatban viszonylag állandó. Csak akkor helyeződnek át más mederbe, ha valami rendkívüli hatás éri őket. A völgyek áttevődését egyrészt a hordalékkúpi patakszakasz medrének áttevődése eredményezheti, de ilyen hatást válthatnak ki a környező süllyedékterületek felújuló szerkezeti mozgásai is, melyek magukhoz vonzzák a patakokat.

A teraszfelszín völgyeinek felszínformálódására általánosan jellemző, hogy a hordalékkúpi és a teraszperemnél hátravágódó szakaszok fokozatosan tért nyernek a középső, meanderező szakasz rovására. A hordalékkúp-épülés és a teraszperemi hátravágódás folyamata annál hatékonyabb, minél nagyobb a patak vízgyűjtő területe, vízhozama. Ha két vagy több patak egyesül, együtt nagyobb hordalékkúpot képesek építeni, illetve utolsó szakaszuk mélyebben tud bevágódni a teraszfelszínbe. A teraszfelszínen kialakuló vízfolyásaok hármas osztata kifejletlenebb, fiatalabb verzióban jelen vannak a később létrejött, alacsonyabb szinten elhelyezkedő Duna árterén is. 

Jellemző vonása a teraszfelszínen vizsgált patakoknak, hogy a Duna oldalazó eróziója miatt egyre rövidebbé váltak a holocén során, elhordva a patakok torkolati szakaszát vagy egy kaptúrával elmetszve a patakmeder középső szakaszait is. Utóbbi esetben a folyó oldalirányban fejlődő kanyarulata mintegy “beleharap” a patakvölgy középső, meanderező szakaszába és új torkolatot alakít ki. A kaptúra alatt fennmaradó egykori patakvölgy elveszti vízutánpótlását, völgytorzóvá válik, de az ilyen szakaszok még sokáig jól felismerhető felszínformaként maradhatnak meg. A völgytorzókat később esetenként más vízfolyások foglalhatják el. Erre jó példák a Duna és a Karasica ártere közötti teraszfelszínbe mélyült elhagyott patakvölgyek, amelyek fokként működhetnek a két folyó ártere között, árvizek idején ugyanis ezeken keresztül áramlik a víz. A kaptúra következtében megrövidült völgyszakaszon a teraszfelszín és az ártér között kialakuló jelentős szintkülönbséget a pataknak most már sokkal rövidebb szakaszon kell áthidalnia, ezért alsó szakaszukon jelentősen felgyorsul a hátravágódás. Ennek tipikus példája a Csele-patak vagy a Lajmér-patak Nagy-árok nevű egykori völgye. 



 

A Mohácsi teraszos sík vízrajzi, geomorfológiai rekonstrukciója. Jelmagyarázat: A szaggatott vonalak az elhagyott patakvölgyeket jelzik, a fehér színű a fiatalabb, a sárga színű a relatív idősebb völgyeket mutatja 

A mohácsi csatatér vízrajzának 1526. évi jellemzői

Az 1526. évi mohácsi csata földrajzi környezetének rekonstruálása során különösen fontosnak tartottuk megvizsgálni az 500 éve még élő vízfolyásokat és az akkorra már elhagyott patakvölgyeket. Ezek a terasz felszínébe mélyülő felszínformák megtörik a síkság egyhangúságát, elválasztják egymástól a magasabb fekvésű térszíneket, melyeken a csapatok tartózkodhattak vagy harcolhattak. A patakok helyzete jelentősen befolyásolta a teraszon átvezető utak és a települések, illetve a nagyobb kiterjedésű, összefüggő, csatában is használható, ár- és mocsaraktól mentes felszínek elhelyezkedését. A szűkebb kutatási területen, vagyis a mohácsi teraszon elsősorban a patakvölgyek alakultak át, különösen a csatornázási, vízrendezési munkálatok és a szántóföldek nagygépes mezőgazdasági művelése következtében. A völgyekkel tagolt teraszfelszín tökéletes síksága a völgyeket leszámítva alig változott. 


A Lajmér-patak és a nagynyárádi Borza (fent), illetve a majsi Borza (lent) hordalékkúpja, medrei és völgyei domborzatmodellen ábrázolva

Kivétel ez alól talán Mohács környéke, a Csele- és a Jenyei-patakok torkolati szakasza, ahol a Duna eróziós tevékenysége elmosta, átformálta a patakvölgyek és a dunai ártér környezetét. A csata idején a Lajmér-patak nyugat-keleti völgyében folyt, és Kölkedtől északra érte el a Duna árterét. A kisebb vízgyűjtő területű nagynyárádi Borza és a nagyobb majsi Borza-patak völgye Sátorhelytől délre egyesült, és délkelet felé folyva Dályoknál érte el a Duna árterét. A vízfolyások völgytalpainak egyes részein rossz lefolyású vagy lefolyástalan laposok alakultak ki, ahol a víz megrekedt, és mocsaras foltok képződtek. E laposok, illetve a patakmedrek és ártereik akadályozhatták a csapatok szabad mozgását. A kisebb vízhozamú, sekély patakokon még könnyebben átkelhettek a hadak, de még ezeknek is lehettek olyan szakaszaik, amelyek az év bizonyos időszakában, nagyobb esőzés és olvadás után, áradás idején, valamint magas talajvízállás mellett nehezen járhatóvá vagy járhatatlanná váltak, különösen nehezebb felszereléssel (ágyúk, szekerek). 

Tekintve, hogy az összecsapást megelőző napok a korabeli források szerint csapadékosak voltak, a kisebb vízfolyások környezetét is komolyan számításba kell vennünk az eseményeket befolyásoló tényezőként. A nagyobb, szélesebb vízfolyásokon, kiterjedtebb ártéri laposokon, mocsarakon át csak jól kiépített utakon, hidakon keresztül vagy a völgy egy-egy kedvezőbb geomorfológiai adottságú szakaszánál lehetett átkelni. Egy híd vagy gázló a csapatok haladása szempontjából mozgásukat lelassító szűkületet jelentett. A nagyobb mocsaras területek pedig lehetetlenné vagy vállalhatatlanul kockázatossá tették a csapatmozgást a terasz érintett részén át. A terasz észak felén, a Lajmér-pataktól északra, jellemzően egy völgye van a patakoknak, a völgyek közötti teraszfelszín a csapatok számára megfelelő, tágas, ármentes felszíneket jelentett. A terasz déli felén a patakoknak több völgye is van a gyakoribb mederáthelyeződés miatt. Itt a teraszfelszín felszabdaltabb, mocsaras foltok, sávok tagolják a tájat. A Lajmér völgyei és az abban kialakult rossz lefolyású, mocsaras foltok vagy mélyebben bevágódó völgyeinek meredek völgyoldalai olyan geomorfológiai elemek, amelyet figyelembe kellett venni a csata során. A nagynyárádi és a majsi Borza, illetve a Lajmér délies völgyei egymásba kapcsolódó mocsaras területeket, nagyobb, élő vízfolyásokat, nehezen járható, tagolt felszínt alakítottak ki, ami kedvezőtlen környezeti feltételeket teremtett a csata szempontjából. A területnek csak egyes részei voltak alkalmasak csatatérnek vagy tábornak, úgymint Sátorhely tágabb környezete vagy a nagynyárádi és a majsi hordalékkúp területe. A majsi hordalékkúptól keletre fekvő területek, Udvar tágabb környéke, valamint a Majs és Udvar vonaltól délre eső részek mocsaras területe igen kevéssé volt alkalmas ilyen célra. Rossz lefolyású, mocsaras területek alakulhattak ki azokban a völgyekben, amelyekben a csata idején élő vízfolyások folytak, és azokban is, melyeket már korábban elhagyott a patak. 

Vízrajzi rekonstrukció az 1526. évre az akkor élő és az addigra már elhagyott patakvölgyek feltüntetésével.

A mocsaras területek napjainkra jórészt eltűntek a völgyek természetes feltöltődése és az emberi tájformáló hatása következtében. A patakok ma már szűk, egyenes csatornában folynak, a mély csatornák a környező területek talajvízszintjét is lejjebb szállították. A gépesített mezőgazdaság elegyengeti a felszínt és eltemeti a korábbi patakmedreket. A Duna ártere hasonlóképp nagy területeken jellemzően szárazulattá vált.


A tanulmánykötet ezen a linken rendelhető meg: https://www.martinopitz.hu/products/product-page/elsullyedt-mohacs/

2024. március 23., szombat

A zümmögő Czuczor-sziget

Igazán érdekes helyzet alakult ki a Soroksári-Duna északi részén, ahol az emberi beavatkozás akadályozta meg, hogy egy dunai sziget teljesen beépüljön. Hiszen ki akarna egy állandóan zümmögő autópálya tövében kikapcsolódni?


Amennyiben dél felől közelítjük meg a Czuczor-szigetet a szigetszentmiklósi part felől a zaj eleinte fel sem tűnik. Nem zavaróbb, mint az a zaj, amit a Dunaharaszti felé zötykölődő HÉV kelt a külalak szempontjából a Velencei-tóhoz hasonlítható Duna-holtág felett a hídon. A HÉV hídjáról észak felé tekintve nem is látszódik a Czuczor-sziget, illetve ami látszódik, az nem a Czuczor-sziget, hanem a mellette fekvő két úszóláp közül a délebbi. Ez a két úszóláp több kisebb rész összeolvadásával alakult ki a Soroksári-Duna gubacsi lezárása után az elmúlt 152 évben. Ugyanez a folyamat formálta át a Czuczor-szigetet is, mely sziget több szempontból is nagyon rossz helyzetben van. A teljesség igénye nélkül:
  1. Miután 1872-ben lezárták a Dunát Gubacsnál egy töltéssel, amin csak egy hajózsilip biztosította az átfolyást, a Soroksári-Duna északi része leürült. Ekkor még nem volt Tassnál zsilip, úgyhogy a mindenkori Duna főági vízállása határozta meg a vízszintet Dunaharaszti térségében. De nem a kelenföldi szelvény vízállása, hanem a rácalmásié. Mivel a lezárt ág esése megszűnt, a felső szakaszon alig maradt víz, a szárazra kerülő homokpadokon nádas nőtt fel és alig pár évtized múlva a meder szélessége a töredékére csökkent. A Czuczor-sziget eredetileg 130 méter széles volt, a két oldalán szárazra került területtel ez az érték 210 méterre nőtt. 
  2. Mind a Dél-pesti Szennyvíztisztító telep befolyója (Gubacs), mind pedig a Gyáli I. csatorna torkolata (Soroksár-dél) a Czuczor-sziget felett torkollik a Soroksári-Dunába, azaz minden komolyabb csapadék jelentős mennyiségű fekáliát, műtrágyát, ill. kommunális hulladékot juttat a mederbe, és ez a csóva elér a Czuczor-sziget térségébe is, jelentősen rontva a vízminőséget.
  3. A Soroksári-Duna északi része egy üledékcsapda. A Kvassay-zsilipnél beengedett másodpercenkénti körülbelül 25 köbméter Duna-vízben lebegtetett hordalék (az uszadékot jellemzően rácsokkal kiszűrik) nem jut ki a mellékágból. A lassú vízáramlás, a benövényesedett meder megfogja a hordalékot már a felső szakaszon. Ez a kiülepedés egyfolytában szűkíti a medret, csökkenti a vízmélységet és táptalajt ad a terjeszkedő növényzet számára. Ebből kifolyólag a Soroksári-ág északi része mentén lakók részéről állandó követelés a kotrás és a nádasok kiirtása. Csakhogy ebben az elmocsarasodott folyóban olyan védett fajok telepedtek meg, mint a lápi póc, vagy éppen a réti csík, azaz az ember-természet konfliktus feloldhatatlannak látszik, és ilyen konfliktusokból jellemzően mindig a természet jár pórul.
  4. Az 1960-as évek végétől kezdődően a Soroksári-Duna partját majdnem végig felparcellázták nyaralótelkek létesítése céljából. Ez azzal járt, hogy egyrészt egy nem itt lakó ember nagyon nehezen tud lemenni a Duna partjára, másrészt pedig a Duna partja szinte mindenhol magánkézbe került, és ezeken a szakaszokon a természet elvesztette a tájformáló szerepét. Stégek, horgászhelyek szakítják meg a nádas folytonosságát, ráadásul a lakosság szövetkezett a zöldhulladékkal a folyómederrel ellenében, és ennek a háborúnak az az eredménye, hogy a part folyamatosan nyomul előre a vízfelület rovására, pont mint a Balaton partján. Ilyen esetben persze kevésbé kívánatos a meder helyreállítása. 
  5. A vízutánpótlás szinte csak a látszat fenntartására elegendő a Czuczor-sziget térségében. A Soroksári-Duna- ág északi betáplálási adatait nem szokás megadni vízügyes honlapokon, legfeljebb az éves adatokból lehet következtetni az átlagra, ami kb. 20-25 köbméter lehet másodpercenként. 1872 előtt a vízhozam a főági értéknek körülbelül egyharmada, 700-750 köbméter lehetett ugyancsak másodpercenként. Könnyen kiszámolható, hogy az átfolyó víz az eredeti érték körülbelül 3-4%-ára csökkent. Ráadásul a Czuczor-sziget alsó részénél ez a minimális 20-25 köbméter négy ágban oszlik el, ugyanis ott van a Czuczor-sziget mellékága, valamint még két úszóláp a haraszti part felé. Áganként kb. 5 köbméter vízhozamról van tehát szó, és ennek fényében nem lehet csodálkozni azokon a panaszokon, hogy beavatkozás nélkül a medrek alig pár méteresre szűkülnek. 
  6. A sziget felett 1989-ben átvezették az M0-s autópálya déli szakaszát. Ami állandóan zümmög. Pont mint Háros-szigeteknél. Vagy északon a Luppa-szigetnél, ahol laknak is. 
Innen szép nyerni, ha egyáltalán meg lehetne határozni kinek mit jelent a győzelem. 

Ha valaki szeretné teljes szépségében látni a Czuczor szigetet, ne gyalog menjen, hanem szerezzen valami vízi járművet, ami lehetőleg átfér egy betongyűrűn, ami a szigetre vezető egyetlen út alatt biztosítja az átfolyást a mellékág számára. A szigeti útról ugyanis a legritkább esetben lehet lejutni a vízpartra, az út első ránézésre arra szolgál, hogy a két oldalt épült nyaralókhoz el lehessen érni. Viszont ha mégis gyalog megyünk megcsodálhatjuk a betoncső fölé helyezett kerámia szobrocskát és a bozótba rejtett, régen használt gördíthető kerítést, amivel ismeretlen szárazföldi ellenség előtt le lehet zárni az egész szigetet. Van a szigeten néhány beépítetlen telek, ahová bekószálva lehet gyönyörködni a szomszédos úszólápokban, de a betonkerítések legtöbb esetben kizárják a bámészkodás lehetőségét. 

Ez leginkább a sziget déli részére igaz, ahogy haladunk észak felé, úgy ritkul a beépített terület, fogy el a burkolt út, és erősödik a távoli zümmögés. Az M0-s híd tövében már kaszálórétek is felbukkannak, az utolsó réten, az utolsó nyaralótelkek szomszédságában méhek dolgoznak, de ez csak jelentéktelen mértékben növeli az autópálya hídjáról hallatszó zümmögést. Magyarországon viszonylag ritka a sivatag, de a Czuczor-szigeten ilyet is lehet találni. Az autópálya hídja alatt ugyanis soha nem esik az eső, de ha esne is nem lenne szerencsés az olajszármazékokkal szennyezett vizet is a Soroksári-Dunába vezetni. Éppen ezért a híd alatt nem nő semmiféle növény, ide még a Nap sem nagyon süt be.

A hídtól északra eső szigetcsúcs tipikusan olyan terület, ahová a természet nem olyan régen tért vissza. (Még) alacsony növésű akác, szeder, dió alkotja főként azt az új, telepes növény-társadalmat, amely az itt állt tanya lerombolt helyén növekedett fel, a híd megépítése után, melyre a Czuczor-sziget kultúrtörténetéről szóló bejegyzésünkben már utaltunk. 

Kilátás a kikotort mellékágra a szigeti bejáró felől

Elöntött játszótér

Napfürdő

Méhlegelő

Régi bejárat az új nyaralóhoz

A zümmögő sziget

Kijárat a Dunához

Mérsékelt égövi antropogén sivatag 

A sziget jövőjével kapcsolatban mindenesetre érdekes kérdés, hogyan alakul majd a lakosság és a Duna viszonya itt, a Czuczor-szigeten. Várható-e pozitív fejlemény a korábban felsorolt hat ponttal kapcsolatban? És hogyan alakul majd a nyaralók helyzete? Eladható lesz-e egy olyan telek, ahol olyasvalaki árulja a telket, aki már hozzászokott az állandó, éjjel-nappal hallható autóforgalomhoz olyasvalakinek, aki éppen ez elől menekül?


A bejegyzés képei 2024. március 17-én délelőtt készültek. 

2024. március 17., vasárnap

"Valami pënnarágó nyarāt ott, arú nevezték el" - avagy miről nevezetes a Czuczor-sziget?


Valószínűleg a Duna-mentén egyedüliként a Czuczor-szigetén működik a harlekinkatica-kriptokommunista rímpár, de a sziget történetéhez az is hozzá tartozik, hogy az sem biztos, hogy Jedlik Ányos unokatestvére valaha járt errefelé, hogy nevet adjon a nádasok által elnyelt szigetnek. 

A Czuczor-sziget északi csúcsa 1966-ban (fentrol.hu)

Hogy Czuczor Gergely (1800-1866), bencés költő és nyelvtudós eltöltötte-e azt a bizonyos éjszakát abban a nádfedeles kunyhóban a szigetszentmiklóshoz tartozó, jobbára névtelen szigeten, amelyet a névadás aktusának tartanak helyben ("valami pënnarágó nyarāt ott, arrú nevezték el"), vagy sem, valószínűleg már soha nem fog kiderülni. Huzamosabb pesti tartózkodása Kufsteinből való szabadulása után következett, de ekkor már a börtönélet által megviselt egészség és az ötvenegy éves életkor kétségessé teszi a névadást. Ráadásul még az életében, 1841 és 1948 között fel-felbukkant a Czuczor-forma, viszont 1930 körül az angyalos vízisport térképen Czuczar-szigetként szerepel, és ezt az alakot használta az Erdei Ferenc nevű mindenféle (bel-, igazság-, és többszörös földművelésügyi) miniszter is, aki már csak tudhatta, hiszen 1947-ben erre a lakcímre volt bejelentve. Rásonyi László nyelvész egyik írásában (Les noms toponymiques comans du Kiskunság) ezt a földrajzi nevet a Kiskunság kun eredetű nevei között említi. Nyelvtanilag arról lehet itt szó, hogy ki hogy ejtette a sziget nevét éppen, esetleg egy éretlmetlennek tűnő földrajzi nevet próbált valaki kis módosítással értelemmel próbált felruházni. Ez lett belőle.

Képviselői lakcímjegyzék, 1947. (forrás)

Pedig bőven volt idő rá, hogy a sziget neve rögzüljön, hiszen a török kiűzésével fellendülő térképezés során szinte minden térképen szerepelt. Igaz, többnyire név nélkül, de egyedüliként a soroksári Molnár-sziget és Szigetszentmiklós között, azaz nehéz lett volna másik szigettel összekeverni. Külön érdekesség, hogy a sziget szomszédságában állt a középkorban Szől(l)ős település a Csepel-szigeten. Bronzkori előzményekre települt, a Soroksári-Duna nyugati partjával párhuzamosan elnyúló folyóháton, az M0 nyomvonala és Szigetszentmiklós vízműve között, elvileg kézenfekvő lett volna tehát Szőlősi-szigetnek nevezni. 

A Czuczor-sziget alaposan megsínylette a Soroksári-Duna lezárását, hiszen annak felső részén helyezkedik el, azon a részen, ahol a vízállás érezhetően leapadt a Gubacsi-zárás megépülte után. Alig néhány évtized alatt egy gyors folyású, nyílt mederből egy pangóvizes mocsár alakult ki. A szárazra kerülő zátonyokon hamar megindult a növényzet terjeszkedése. Nem csak a mellékágát nőtte be a nád, de a főágban is úszólápok alakultak ki. A Kvassay-zsilip megépülése, és az így megvalósuló vízbeeresztés nem sokat javított a helyzeten, ezért többször is kotorni kellett a Velencei-tó jellegű Dunát ezen a szakaszon. Ennek ellenére két nagyobb úszóláp ma is megvan a Czuczor-sziget és Dunaharaszti között, ezek több kisebb úszóláp összeolvadása során nyerték el végső formájukat. Eredetileg gyümölcsös és kaszáló volt a szigeten, de a Gubacsi-zárás nemcsak a növényzet szukcesszióját könnyítette meg a nyílt vízfelületek rovására, a feszített víztükör mágnesként vonzotta az embereket is, hiszen az árvizek végleges kiküszöbölésével elhárult az utolsó akadály a vízpart teljes beépítése elől. Ez nem egy helyi jelenség, az 1960-1970-es években szinte végig beépült a part a szigetekkel együtt Soroksártól Tassig.

Házak a Czuczor-sziget déli csúcsánál, 1966-ban (fentrol.hu)

1933-ban már jelölnek épületet az akkor még Czuczarnak hívott szigeten, ez a szám 1966-ra felment egy tucatra. Az évszámok ebben az esetben azért fontosak, mert a sziget leghíresebb/leghírhedtebb lakója, a parasztpárti miniszter, a szociológus Erdei Ferenc is itt jutott földhöz a földosztás során 1945 után, miután apjával együtt hagymatermesztés céljából Makóról egy Szigetszentmiklóshoz közeli, leshegyi tanyára költöztek 1939-ben. Anélkül, hogy a politikus életrajzában elmélyednénk, a rím második tagja arra utal, hogy Erdei, annak ellenére, hogy a Nemzeti Parasztpárt elnöke is volt, 1944 decembere óta titokban kommunista párttagkönyvvel is rendelkezett. Politikai pályája során egyszerre képviselte a földosztást, a parasztpolgárság létrehozását, majd pedig a parasztpolgárság (kulákok) üldözését és az erőszakos téeszesítést is. Nagyjából ugyanilyen pályát leírva változott a Czuczor-sziget hasznosítása 1945 után. 

Czuczor-sziget 1992. június 3. (fentrol.hu)

Erdeiék eredetileg a Szigeti utca 21-23 szám alatt éltek (korabeli számozás szerint), itt kaptak öt holdat, miután a leshegyi tanyát a szovjet hadsereg lerombolta. Az ötvenes években a Czuczor-sziget 11 hektárja már a Rózsa Ferenc TSZ tulajdonban van. 1971-1979 között zajlik a parcellázás, létrejön a parti üdülőterület, az új lakók érdekében 1979-1986 között kikotorják a mellékágban felnövekedett nádast, de maga a Czuczor-szigetnek ekkor még zártkert a jogállása. A Czuczor-sziget és a környező úszólápok 1985-ban kaptak védettséget, jelenleg Natura 2000-es terület. A védettség elnyerése után alig pár évvel keresztülvezették rajta az M0-s körgyűrű déli szakaszát, széles sávban kiirtva a nádast. A telkek kisajátítása már 1986-ban elkezdődött, de nem csak a sziget északi részén lakóknak kellett költözniük, hanem a védett nádasokban élő védett halfajoknak is, az itteni lápi pócokat délebbi úszólápokba telepítették át. 


A természetvédelem kapcsán fontos kitérni a rím első tagjára is. Merkl Ottó 2008. február 27-én a Czuczor-szigeten írta le Magyarországon először az áttelelő, Kelet-Ázsiában őshonos harlekinkatica (Harmonia axyridis) előfordulását. Ugyan már az előző évben is csapdázták az invazív faj példányait a Kőszárhegyen, Fejér megyében, de a szakemberek ekkor még nem ismerték fel az új fajt. A czuczor-szigeti hím példány pontos megtalálási helye is ismert (47.369348 19.087627 - 47°22'09.7"N 19°05'15.5"E), egy elhalt nyárfa kérge alatt pihent néhány kétpettyes és rózsás katica társaságában. Mivel a harlekinkatica szaporább, nagyobb méretű, ellenállóbb és agresszívabb, az őshonos katicafajok komoly hátránnyal indulnak velük szemben, tekintve, hogy a harlekinkaticák előszeretettel fogyasztják más katicák lárváit. 

Mostanában azonban a rovarzümmögést alapjában nyomja el az M0 körgyűrűről áradó állandó zaj, amely a nyaralók ritkulásával párhuzamosan erősödik, ahogy délről északra haladunk a szigeten.

Ajánlott és felhasznált irodalom:

  • Nagy Lajos Zoltán: A Csepel-sziget és a Ráckevei (Soroksári)-Duna-ág történeti földrajza. 2015.
  • Hajdú Mihály: A Csepel-sziget helynevei. 1982. Akadémiai
  • RÁSONYI, L.: Les noms toponymiques comans du Kiskunság. ACTA LINGUISTICA TOM. 7. A MTA NYELVTUDOMÁNYI KÖZLEMÉNYEI, 1957/ 1-2. sz.
  • Magyar Hírlap, 1983. Október 26./ 253. szám
  • https://provertes.hu/vedett_teruletek_pdf/pest_megye/adatlap_5706.pdf
  • Élet és Tudomány, 2018. július-december (73. évfolyam, 27-52. szám)2018-12-07 / 49. szám

2024. március 10., vasárnap

Romba dőlt váci exklávé a Szentendrei-szigeten


A váci rév környéke a Szentendrei-szigeten leginkább Csernobilhoz hasonlít. Makovecz gombája, a régi váci stadion, az úttörőtábor és a Pokol csárda romjai ugyan Tahitótfalu közigazgatási határán belül helyezkednek el, de ez a terület tulajdonképpen egy elhagyott, rombadőlt váci exklávé a Szentendrei-szigeten. 

Ápolt gyep. Fortepan / Urbán Tamás

Ha valaki mostanában, 2024 év elején Tahitótfaluból tart a váci autóskomp irányába mindössze a Pokol csárda helyén felhúzott emeletes torzóval találkozik, esetleg ha elsétál dolgát végezni Makovecz Imre szellős, de kissé rossz helyen épült révátkelő-váróterméhez, akkor láthat még egy egyre lyukasabb tetejű biciklitárolót, ahol szerintem évek óta ugyanaz a kerékpár van lelakatolva a fatörzset szimbolizáló központi tartóoszlophoz, talán azért, mert a korláthoz mégsem lehet kötni, hiszen az hajlamos egyre fogyatkozni és a mélybe hullani. 

Ez a terület közigazgatásilag nem tartozik Váchoz, és sohasem tartozott a túlparti városhoz, a határ mindig is a Duna volt. Ennek ellenére a hídfőállás számos szállal kapcsolódik Váchoz, sokkal inkább mint a távoli Tótfaluhoz. Váci kirándulóknak, sportolóknak, a révnek és a hozzá kapcsolódó Pokol csárdának, sőt a képeslapkészítőknek van abban nagy része, hogy erre a területre egyfajta váci exklávéként lehet tekinteni. És nem utolsósorban, innen nyílik a legszebb kilátás a püspöki városra. 

A váci révátkelés környéke a Pokol stadionnal 1953-ban.

A Pokol csárdáról már sok szó esett a blogon, így most nem térnénk ki a sorásra részletesebben. Hozzá hasonlóan jellemzően Váccal kapcsolatban emlegették a patinás épülettől délre elterülő "stadiont" is, ahol a gyakran változó nevű váci focicsapat játszotta a mérkőzéseit egészen az 1960/1961-es szezon végéig, amikor is átköltöztek a ma is ismert pályára, ahol magyar bajnokságot is nyertek. 1902-ben, amikor a Váci Sport Egyesület (VSE) football szakosztálya megalakult a szervezők a Pokol csárda mögött találtak megfelelően sík terepet, igaz ugyan, hogy erdő volt itt akkoriban, de a legenda szerint a 17 sornyi, valószínűleg telepített fasort könnyedén feláldozták a szakosztály érdekében. 
Football klub Vácon. Ha már űzik városunkban a sport összes nemét, miért ne űznénk a mostan legdivatosabbat a footballt, így gondolkoztak Budapesten járó fiatalabb hivatalnokaink, jogászaink, technikusaink és filozoptereink. A vasútról hazajövet többször tárgyaltak, hogy hol kellene ezt létesíteni. Végre is most kedden testté lőn az ige és a szentendrei szigetben a Pokol csárda alatt lévő szép sík területben állapodtak meg. A klubbot ugyan még nem alakították meg, miután folyton vannak, kik csatlakoznak a labdarúgókhoz, de a helylyel most már rendben vannak, annyival is inkább, mert alkalmasabbat sehol sem találtak volna. A sportolók egyéb intézkedéseiről, a labdarúgás idejéről, a versenyek eredményéről s a nagyobb térdenrúgásokról szintén footballista tudósítónk időrőlidőre szépen be fog számolni. Addig is jó rúgásokat a klubnak! [Váci Hírlap - 1902.06.22]
Ugyan a pálya helyét már 1902-ben kijelölték, a pályaavatóra csak 1904. május 24-én került sor, ezen a meccsen a VSE három-nullra kikapott a budapesti Műegyetem csapatától. A VSE ekkoriban a Pestvidéki kerületi bajnokságban játszott, a jegyár 40 fillér volt, a deákok féláron juthattak be az arénába, de ehhez természetesen hozzá jött a kompjegy, tehát a focicsapat meglehetősen jó forgalmat generált mind a révészeknek, mind pedig a Pokol csárda bérlő-tulajdonosának. 

A Pokolcsárda, a stadion és az úttörőtábor 1988-ban.

A forgalom megmaradt a két világháború közötti időben is. Ekkoriban a nem csak a Pokol-csárda miatt ruccantak át a váciak a szigetre, hanem a remek kilátás és a strandfürdő mellett a sportpálya miatt is. A Fortepanon több sorozat fénykép tanúskodik a pályán rendezett sportversenyekről, ezek között találni néhány politikaliag kevésbé korrekt, de kultúrtörténetileg érdekes képet is a Budapesten működő német birodalmi iskola sportrendezvényéről.

Fortepan / Sattler Katalin

Fortepan / Sattler Katalin

Az igazán nagy váci tömegrendezvényeket a második világháború után rendezték a Pokol csárda mögött. 1960-ban két komp szállította a szigetre a munkás-paraszt-katona találkozóra érkező mintegy 80 ezer résztvevőt, köztük a baráti csehszlovák haderőt. De volt itt edzőtábor, salakmotor verseny, sőt még agárversenyeket is rendeztek itt. A pálya mellett már 1960-ban említették a szigeti úttörőtábort, melyhez 1969-ben kezdtek építeni egy nagy központi, betonvázas épületet a pályától délre, mely köré erdőt telepítettek.

Agárverseny a Pokol mögött 1977-ben. Fortepan / Urbán Tamás

Az erdő ma is megvan, valamivel jobb állapotban is mint az úttörők épülete. Az avarból lépten-nyomon előbukkanó romok a lerakott szeméttel együtt kölcsönöznek az ártérnek egyfajta Csernobil-hangulatot, csakhogy itt a katasztrófa nem 1986-ban, hanem pár évvel később, a rendszerváltással érkezett el. Az úttörők által elhagyott kiszolgáló létesítményeket széthordta a lakosság, amit pedig nem tudtak mozdítani azt birtokba vette a természet. Az úttörőtábor épületének emeletéről már nem kamaszok, hanem fák bámészkodnak lefelé, moha nőtte be a zuhanyzókat és csalánkóró lóg ki a kitépett vízcsövek helyéről. A focipályáról eltűnt nézők helyét átvették a fák. Miután évek teltek úgy, hogy a biztonsági személyzet nem mutatkozott, ezek a fák focihuligánok módjára átmásztak a fémkordonokon és lassan avar konfettivel szórták tele az egykor ápolt gyepet, ahol sportolók helyett manapság vaddisznó kondák szántják fel a pályát. 








A romok között még mutatkozik némi törvényen kívüli emberi élet. Vad bakkecskékről szóló híreket hallani a pályáról, de már a száradó ruhák alól felhangzó kutyaugatás is elrettenti az embert a huzamosabb tartózkodástól. Kiérve az erdőből, a Duna partján aztán megkönnyebbülve lélegezhetünk fel, hogy a Duna túloldalán még mindig ott van Vác, a társadalom és az élet. Vác szigeti exklávéjáról pedig jobb, ha csak a régi fényképeket nézegetjük.

2024. február 28., szerda

A váci révtől ments meg Uram minket!

a verőcei vendéggel és a szentendrei törvénnyel egyetemben. Miközben felettünk a bécsi repülőgép húz át az égbolton, alattunk népvándorlás-korabeli hidat ringat a folyó, rajta éppen Karinthy Frigyesnek jósol a megtollasodott cigányasszony, miközben hajnalban még egy ismeretlen argentin halottat sirattak a menyecskék. Legendák, anekdoták a fából ácsolt váci kompról, melyek emlékét szerencsére megőrizték a régi képeslapok.

Elérjük a Pokol-csárdát, feltöltött kőpartjain a remek kert és a fás park most üres. A vadevezősök a gyönge és ingyenes erdőkbe húzódtak. Három fa, az már erdő ezen a szigeten. S a partról a vizet hoz a szél, hogy gyerünk, gyerünk, mert indul a komp. A huszadik században vagyunk, fejünk felett dong a bécsi repülőgép s mi ráhajtunk egy recsegő, népvándorlás korabeli mozgó hidra, a kompra. Mellettünk egy meszesszekér tolakodik helyért a széles vizipáholyban. A komp elé motoros vizitaxit fognak, kötélen húz át maga után a taxi a túlsó partra, ahol a váci gyerekek hujhuj-kiáltással üdvözlik a szerencsés kikötést. Elepedünk egy kis sör után, inkább Vácott igyunk, mint útmenti kocsmában, mert itt lesz jegelt ital — mondjuk mi. [Magyarság, 1932-08-17 / 184. szám]


Múlt szombaton délután jókedvű művésztársaság váltott jegyet a révátkelésnél. Autókkal jöttek s úgy látszott, veszélyben az átkelés, mert egy teherautó előttük már nagyban igyekezett a kompra. Ekkor a társaság egyik tagjának mentő ötlete támadt. Odament a teherautóhoz s öt pengőt ígért, ha megvárja a következő járatot. Az öt pengő megtette hatását s a társaság autói máris szabadon futottak fel a kompra. Az autók — hölgyek, urak —elhelyezkedtek a kompon s hamar kedélyes társalgás indult meg közöttük. A hangulat tetőfokra hágott, amikor odafurakodott egy ráncosképű cigányasszony. Jaj, kézsicsúkolom ... á sérencsét megmondom, ki lész á bábája, mit hoz a jó sora, jáj, arányosom, tégyé ide a szépséges kis kezsit a tényérembe... Az a hölgy sietett elsőnek »jósoltatni«, akit a társaság a legnagyobb tisztelettel vett körül. És a cigányasszony jósolni kezdett. Beszélt... megállás nélkül, a vőlegényről, vagyonról, sok boldogságról és főkép a pénzről, mely: Ányi pizse lész, kézsicsúkolom, mint a gumba... Gombaszögi Frida — mert ő volt az első számú »áldozat« —nagy kacagás közt jutalmazta meg, még pedig búsásan, a cigányasszonyt, aki vérszemet kapott s minden ellenkezés ellenére megragadta következő áldozata, egy jól öltözött úr kezét. Ide már betegség is jutott, persze, sok szerencsével. - Síp ássony lesz a bábája! — Maga lesz az, jó lesz-e? -incselkedett a cigány asszonnyal az úr, mire elnevette magát a »jósnő«. — Mindig ilyen viccses ázs úr? A társaság uniszónó felelte: Mindig! — ami érthető, hiszen Karinthy Frigyesnek jósolt. Egy nagyon csinos, fiatal hölgy következett. A jóslat szerint: ... kis fődrül fog sok-sok pízst kapni, szokolokat... Szokolay Oly úgy megörült a »szokoloknak«, hogy a többire már nem is volt kiváncsi. A cigányasszony pedig tovább aratott, még pedig oly bőséggel, hogy amikor a hajó a szigeten kikötött és a jókedvű bohém társaság autóba szállt, hogy folytassa útját Tótfalu felé, Gombaszögi villájába, odaállt az autók elé és addig nem mozdult, amíg meg nem mondták neki, mikor jönnek vissza, miért. — Akkorra elhoztom ázs unokámat, ázs még nálámná is jobban tud! Közben nagyban számolgatta a pénzét, amely annyi volt, de annyi, hogy maga sem hitt a szemének. A körülállók csak csodálkoztak, hogyan lehetett ennyi pénzt adni a cigányasszonynak, aki boldogan nevetett: — Jó lés stáfirungrá ázs unokámnak! A társaság pedig még a porfelhőből is integetett az ügyes cigányasszonynak...  [Váci Hirlap, 1937-09-05 / 65. szám]

A szentendrei törvény, a váci rév és a verőcei vendég. Ezt a hármat csapásnak tartják és közmondássá vált: a szentendrei törvénytől, a váci révtől és a verőcei vendégtől ments meg uram minket. Kik a Dunán át akarnak kelni Vácnál, hallhatják ezt a fohászt a környékbeli emberektől, valahányszor a kompot lesik, várják. Mind a három csapáshoz fűződik egy-egy esemény és ezeket a következőképpen beszélik el: 

A szentendrei törvényről az a hír, hogy ott igen szigorúan alkalmazzák, hanem azzal a nagy különbséggel, hogy nem a bűnöst ítélik el. Íme a példa: Egy szentendrei gazdától valami gézengúz gabonát lopott. A lopás kitudódott, a gazda följelentette a tolvajt és az ipszét stante pede el is fogták. A biró, egy tekintélyes, komoly képű úriember, a régi jó időkhöz illőn előhozatta a derest. A deres láttára a gazda arca szélesre nyílt és megelégedetten nevetgélt a vádlottra, magában gondolva: Látod, betyár, most megkapod a magadét ! —De milyen nagy volt a gazda meglepetése, mikor őt korholta a biró és elmondotta neki, hogy ő a bűnös, mert alkalmat nyújtott a lopásra. Ha rend volna a portáján, nem lopnának tőle, de az ilyen rendetlen gazdák rontják a közerkölcsöket és ezért szigorúan büntetendők. — Jancsi, Pista, kiáltott oda a hajdúknak, fogjátok le ezt a gazdát és húzzatok rá huszonötöt, hogy megjavuljon és ne csábítsa bűnre a szegényembert. A gazdán kérlelhetetlenül elhegedülték a huszonötöt és volt is foganatja, mert Szentendrén akkortájt még egy csibét sem lehetett ellopni. Legalább nem mentek panaszra. 

A váci rév arról lett híressé, hogy nagyon soká várakoztat magára s azért mondják, aki megakar őszülni, jöjjön át Vácnál a Dunán, mire átjut, ha koromfekete volt is, fehér lesz, mint a galamb. A híres révről a következő történetét beszélik: Egy fiatal ember halottak estéjére készült haza Tahitótfaluba, hogy édesatyja sírját meglátogassa. A révészek azonban a Duna túlsó felén voltak. A fiatalember óraszámra kiabált át naponkint a váci partról, de a túlsó oldalon senki sem jelentkezett. Ez tartott napokig, hetekig, végre karácsony lett. A Duna befagyott és a fiatalember átsétálhatott rajta. A túlsó oldalon benézett az ottlevő Pokol-csárdába és ott találja a révészeket berúgott állapotban; kérdi őket, miért nem jöttek át? — Nem érdemes egy emberért átmenni Vácra, innen meg nem jött senki. Legalább megspórolta az ifjúr a révpénzt! volt a felelet. 

A verőcei vendég pedig azért vált veszedelmessé, mert ha beveszi magát valahová, ott ragad ítéletnapig. Úgy történt meg az az eset, hogy három verőcei búcsúra ment Duna-Bogdányba. A szerencsétlen vendéglátó duna-bogdányi ember mind a háromnak keresztkomája volt, ezek tehát nagy jogot formáltak a vendégszeretéshez. Nem is lehetett ez ellen panaszuk, három nap és három éjen át tartott a búcsú. Harmadik napon a szíves házigazda ki találta mondani, hogy egy hét múlva a nevenapja lesz. Akkor nem érdemes haza menni, mondták a verőceiek és megvárták ott a névnapot. A névnapon pedig az történt, hogy a házigazda leányát megkérte egy fiatalember. Most már várjuk meg a lakodalmat, kezdték újra a verőceiek és megvárták a lakodalmat. A lakodalom után pedig megvárták a házigazda családi örömét és ott maradtak még a keresztelőn is. Már szeretett volna a házigazda is szabadulni és azt mondta, hogy meghalt az anyósa, temetésre kell mennie. — Nem szeretjük a temetést, mondták a verőceiek, de már csak úgy illik, hogy komámuramat elkísérjük. Mikor látta a szíves házigazda, hogy ez nem használ, elment tanácsot kérni a paphoz. A pap a következő tanácssal szolgált. Mondja, hogy három nagynénje jön látogatóba. Másnap a házigazda hozzáfogott a takarításhoz, meszeltek, súroltak, mert, mint mondd, három hajadon özvegynagynénje jön. (Özvegy hajadont mondott annak jeléül, hogy vének.) — No, ne háborgassuk őket, mondák a verőceiek, úgy is elidőztünk itt egy kicsit, hát már haza mehetnénk. És másnap a három verőcei ember hazament. Azóta a bogdányi bucsu előtti litániába beleszőtték: A verőcei vendégtől ments meg uram minket. [Budapesti Hírlap, 1894-10-11 / 281. szám]

A váci komp egész éjszaka pihent. Kora reggel gyülekeztek rá az emberek, hogy átvigye őket a Duna túlsó partjára. — Nini. — sápadt el az egyik idős asszony. — Mi ez? Lehajolt, női kabát hevert a deres padlón. A gazdája sehol. Szivverő eset is az: gazdátlan kabát a kompban, a kabát mellett sapka, az alatt női erszény. — Nézzük meg, kié volt? Megnézték. Előkerült a papírlap, cím Délamerikából, Argentínából. Egy harmadosztályú jegy Nagymarostól Vácig. És pénz is: összesen két darab 2 filléres. — Szegény, — sirta el magát az egyik menyecske és lenézett a Dunába. Előkerültek, akik hajnalban még látták a fiatal nőt, az Eszterházy utcán át sietett a komp felé. Átutazó volt, idegen Vácon — átutazó e világon. Ugyan ki lehetett? A Duna még nem felelt, még tova ringatja az idegen áldozatot. [Kis Ujság, 1928-12-01 / 273. szám]

2024. február 21., szerda

Horány keresztje

Manapság már senki nem épít útszéli feszületeket, sem Isten nagyobb dicsőségére, sem pedig a vízenjáró emberek lelki épülésére. Míg az előbbi típusból viszonylag sok van még, ezeket olykor-olykor renoválják is, utóbbiból tudtommal egyetlen egy van, éppen Horányban, a Duna partján.


Elsirathatnánk a feszületállítások mellett a két világháború között fellendülő horányi vízisport élet hanyatlását, vagy éppen a hozzá szorosan kapcsolódó észak-budapesti csónakházak eltűnését, de nem lenne sok értelme. Nemrég három kisméretű, kissé életlen fénykép jutott el hozzám. A képek hátulján szereplő ceruzás felirat szerint Szigetmonostorban fényképezték őket, pontosabban Horányban, kettőt 1940 júliusában, a harmadikat pedig 1942-ben. Az utóbbi felirat valószínűleg téves, hiszen a két vízről készült kép úgy tűnhet, egy időben készült. A nagy tömeg származhat a partra húzott számos evezősből, mintha egy nagyobb túra résztvevői pihentek volna meg ezen a partszakaszon. 


Ekkoriban a horányi üdülőtelep már javában épült, az 1930-as vízisport térképek már jelölnek házakat a homokbuckákon. A nyaralók Szigetmonostor középkori falu helyén épültek fel, amely csak a török idők kezdetén költözött a mai helyére, a sziget belsejébe. Valahol itt állhatott a névadó monostor is, melynek alig pár köve maradt fenn. Helyére a környező térszín töltéshez viszonyított magassága utal csupán. 150 méterre délre állunk a Horány-Alsógöd révátkeléstől. A helyiek által egyszerűen kőkeresztnek nevezett feszületet már egy éve felavatták, kapott két zászlótartó rudat, amellyel hamar viszonyítási és találkozási ponttá vált a helyben nyaralók és a vízitúrázók számára. Időről időre tartottak itt ünnepségeket, egyházi rendezvényeket a templommal nem rendelkező Horányban.


A feszület felavatása idején, 1939. szeptember 13-án már két hete dúlt a háború Lengyelországban. A nevezetes eseményről a korabeli turista lapok is megemlékeztek: 
Felavatták a vizenjáró turisták keresztjét. Lent a síkságon, útkereszteződéseknél, az erdők mélyén, fenn a hegyek között apró ösvények mentén, vagy a hágók tetején gyakran találkozunk fából, vagy kőből emelt kereszttel. A vándor vagy a természetjáró hosszabb-rövidebb időre megáll az ilyen kereszt előtt, feltekint a Megváltó kiszegezett testére, kikapcsolódik a környezetből és kér, vagy köszönetet mond. A vizenjáró turistáknak lelki épülését szolgáló emlékművet eddig nem emelt senki. A szentendrei sziget pesti partján, Alsó-Göddel szemben a kompátkelésnél a napokban szentelték fel az első ilyen hatalmas kereszt-emlékművet Szigetmonostor lakosságának, a hatóságok és a dunai evezősök jelenlétében. A költségeket Täuber Vilmos és családja adományozta, magát az emlékművet Visnyovszky Lajos szobrászművész készítette. Az avatóünnepségen evezős turisták álltak felemelt evezőlapátokkal díszőrséget a kereszt körül. A kereszt előtt Puszta Sándor leányfalusi plébános tábori szentmisét mondott, majd felszentelte a keresztet. A bensőséges szép ünnepség mély hatással volt a jelenlevőkre, a vizenjáró turista pedig főhajtással megy el a kereszt előtt. [forrás

A feszület felszentelése 1939. szeptember 13-án

A horányi kőkereszt 2024. február 13-án,
 
A kissé megkopott felirat.

A horányi kőkereszt ma is ott magasodik a Nagyduna sétány töltésének dunai oldalán, a szabadstrand felett. Rajta pedig a régi felirat:

ISTEN DICSŐSÉGÉRE 
ÉS A VÍZEN JÁRÓ EMBER LELKI ÉPÜLÉSÉRE
EMELTETTE
TÄUBER VILMOS
ÉS FELESÉGE, SZÜLETETT
WESSETZI WESSETZKY VILMA

TERVEZTE ÉS ÉPÍTETTE
VISNYOVSZKY LAJOS
SZOBRÁSZMŰVÉSZ
MCMXXXIX

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...